MÁTRA Labdarúgó Tábor
2007 nyarán - első alkalommal - Gyöngyösön került megrendezésre az a szakmai program, amely valódi lehetőséget biztosított minden fiatal számára, akik egyesületi vagy iskolai szinten fociznak, vagy akik először kerülnek a labdarúgás közelébe, hogy ne csak gyakorlatban, hanem elméletben is megismerkedjenek a labdarúgás rejtettebb módszereivel, egy bentlakásos tábor keretében.
A 2010-ben megrendezésre kerülő MÁTRA Ifjúsági Labdarúgó Tábor egyhetes programja a lehető legjobb kombinációja a sportnak, a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak. Méltó folytatása a 2007-ben megkezdett útnak.
A résztvevő gyerekek felejthetetlen élményekkel lesznek gazdagabbak a szervezők hitvallásának szellemében, amely szerint:
"Játszva megtanulni focizni"
"A játék segíti a felnőtté válást"
Tábor fővédnöke, tanácsadója:    
Tábor vezetője:             Bárdos János
Tábor szakmai partnere:
Szervező: A szervezők, megfelelő végzettséggel és szaktudással, rendelkező edzőkkel, képzett, tapasztalt tábor-személyzettel dolgoznak.
Az edzők, akik a táborban dolgoznak, mindegyike rendelkezik az MLSZ által megkövetelt minősítésekkel, segítőik olyan fiatalok, akik az Egri Esterházy TK testnevelés szakos hallgatói illetve, aktív és volt profi játékosok (pl. Tóth Norbert, Horváth Ferenc, Bárányos Zsolt, Kenesei Krisztián, Hrutka János, Détári Lajos, Urbán Flórián, Aczél Zoltán, Sisa Tibor).
Bentlakásos tábor - Részvételi díj: 36.000.-HUF
A program díja a következőket tartalmazza: egy komplett garnitúra felszerelés (1 mez, 1 rövidnadrág, 1 sport zokni) továbbá az edzőtábor elvégzését igazoló bizonyítvány), 6 éjszaka szállás, biztosítás, négyszeri étkezés (reggeli, tízórai, ebéd, vacsora), innivaló, valamint természetesen az edzések és más szakmai programok. (Focicipőt mindenkinek magának kell hoznia!)
Napközis tábor - Részvételi díj: 19.000.-HUF
A program díja a következőket tartalmazza: egy komplett garnitúra felszerelés (1 mez, 1 rövidnadrág, 1 sport zokni) továbbá az edzőtábor elvégzését igazoló bizonyítvány), biztosítás, kétszeri étkezés (tízórai, ebéd), innivaló, valamint természetesen az edzések és más szakmai programok. (Focicipőt mindenkinek magának kell hoznia!)
A tábor helyszínére történő eljutásról a résztvevőknek maguknak (szüleiknek) kell - saját költségükön - gondoskodniuk.
Jelentkezési határidő: 2010. május 31. hétfő 
 
Lemondás:
A jelentkező lemondhatja a részvételt a tábor megkezdése előtt, ha erről értesíti a Szervezőt (ajánlott levélben a MÁTRA Labdarúgó Tábor címére küldött ajánlott levéllel (3200 Gyöngyös, Jószerencsét út 51.). Kérjük, írja rá a borítékra/faxra:    " MÁTRA Ifjúsági Labdarúgó Tábor lemondás".
*     Amennyiben az értesítés a tábor megkezdése előtt legalább 20 nappal megérkezik, úgy a jelentkező visszakapja az általa befizetett részvételi díjat.
*     Amennyiben a lemondás 20 napon belül történik, úgy a jelentkező az általa befizetett díj 50%-ának visszatérítésére jogosult.
*     A tábor megkezdése után - lemondás, visszalépés esetén - a befizetett részvételi díj visszatérítésére a jelentkező nem jogosult.
Résztvevő korosztályok:
*                2002 - 2001 - ben születettek (fiú vagy lány),
*                2000 - 1999 - ben születettek (fiú vagy lány),
*                1998 - 1997 - ben születettek (fiú vagy lány),
*                1996 - 1995 - ben születettek (fiú vagy lány)
Turnusok:
I.turnus: 2010.06.20. - 2010.06.26.
II.turnus: 2010.06.27. - 2010.07.03.
III.turnus: 2010.07.04. - 2010.07.10.
Napi program „bentlakásos” résztvevőknek:
07:00 Ébresztő
07:30 Reggeli
08:00 Napi program ismertetése
08:15 Indulás a pályára
08:30 Foglalkozás; Labdavezetési és labdairányítási ismeretek
10:00 Tízórai szünet
10:30 Csapatmozgás, labdarúgó-technika és csapatjáték
11:00 Öltözés, tisztálkodás
12:00 Ebéd, csendes pihenő
13:00 Indulás a szállásra, csendes pihenő, szabadprogram
14:15 Elméleti foglalkozás
15:00 Foglalkozás; Cselezés, kapura lövés, támadás/védekezés
16:00 Meccsek, bajnokságok
17:15 Foglalkozás vége, értékelés
17:30 Napközisek elbocsátása, Szabadprogram
18:00 Vacsora
18:30 Indulás a szállásra, szabadfoglalkozás, egyéni beszélgetések
21:30 Takarodó
Napi program „napközis” résztvevőknek:
08:15 Gyerekek fogadása a pályán
08:30 Foglalkozás; Labdavezetési és labdairányítási ismeretek
10:00 Tízórai szünet
10:30 Csapatmozgás, labdarúgó-technika és csapatjáték
11:00 Öltözés, tisztálkodás
12:00 Ebéd, csendes pihenő
13:00 Indulás a szállásra, csendes pihenő, szabadprogram
14:15 Elméleti foglalkozás
15:00 Foglalkozás; Cselezés, kapura lövés, támadás/védekezés
16:00 Meccsek, bajnokságok
17:15 Foglalkozás vége, értékelés
17:30 Napközisek elbocsátása 
 
Szükséges dokumentumok:
A táborban való részvétel feltétele, hogy 3 napnál nem régebbi háziorvosi (vagy sportorvosi) igazolást és TB- kártya másolatát a tábor első napján - a regisztráció során - átadják a tábor személyzetének.
Biztosítás:
A részvételi díj magában foglal egy balesetbiztosítást is, amely kizárólag a táborban hivatalosan eltöltött időtartamra vonatkozik.
Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli abban az esetben, ha a kár egyértelműen a résztvevő terhére róható fel, annak önhibájából következett be (például, ha a résztvevő önálló, nem engedélyezett kezdeményezése, cselekedete miatt következett be), ha vis major idézte elő, illetve, olyan körülmények, amelyeket a Szervező teljes körű szakmai gondossága mellett sem láthatott előre, vagy nem oldhatott meg. Ebben az esetben kártérítésnek nincs helye. Az egyéb esetekben, a személyi sérülésekre vonatkozó, a Szervezőt terhelő esetleges kártérítés mértéke nem haladhatja meg a biztosítási kötvényben meghatározott kártalanítás mértékét. A biztosítás nem terjed ki a résztvevő személyes vagyontárgyaira, kérjük ezért, hogy értékes tárgyakat, illetve pénzt ne hozzanak be tábor területére, mert ezek esetleges elvesztéséért, illetve eltűnéséért a Szervező nem vállal felelősséget.
A táborban a Szervező képviseletét a táborvezető látja el, minden kérelemmel és/vagy esetleges észrevétellel hozzá kell fordulni.
Tekintettel arra, hogy kiskorú gyerekekről van szó, a részvételhez (és személyes adatainak kezeléséhez, felhasználásához) a szülő, illetve gondviselő a fentiekben rögzített feltételek elfogadásával, tudomásul vételével járul hozzá.
A résztvevők kötelezettségei:
Az MÁTRA Ifjúsági Labdarúgó Tábor résztvevőinek be kell tartaniuk a tábor rendszabályait, amelyeket a tábor első napján a tábor személyzete ismertet a résztvevőkkel. Az előírások megszegéséből származó összes következményért, esetleges kárért a felelősség a résztvevőt, illetve annak szülőjét (gondviselőjét) terheli.
A szervező fenntartja magának a jogot arra, hogy kirívó szabálysértés esetén - díj-visszafizetési kötelezettség nélkül - felfüggessze a résztvevő táborban való további részvételét. A kizárt résztvevő hazaszállításáról a szülőnek, illetve gondviselőnek kell gondoskodnia, a saját költségén. A gyerek szülői kíséret nélkül csak akkor hagyhatja el egyedül a tábor területét, ha erről külön írásos szülői engedélyt hoz, illetve ad át a tábor személyzetének.